Termék kategóriák

Gázkonvektorok vezérlése szobatermosztáttal?

A szobatermosztátok általában több információt hordoznak, mint egy konvektor szabályozója, amivel 8 fokozatban állíthatjuk be a készülék fűtési teljesítményét. A szobatermosztát kijelzi az aktuális hőmérsékletet, és a beállított érték alatt bekapcsolja a fűtést, felette pedig lekapcsolja azt. Jól tudjuk, hogy a konvektor igen egyszerű szerkezet, ennek köszönhetően ritkán is romlik el. Ha mégis meghibásodik, akkor legtöbbször a konvektor termosztátjamondja fel a szolgálatot a helytelen használat miatt. A felhasználók a vékony, hajlékony csövet, ami az érzékelőrúdhoz csatlakozik, eltörik. Azért fordulhat elő ilyen „baleset”, mert a tulajdonos szerint túl gyorsan kapcsol ki vagy be a készülék, és ezen az érzékelő áthelyezésével próbálnak segíteni. A gyakorlatban ez persze rossz megoldás, hiszen az érzékelőnek ki van alakítva a konvektorházon a helye, oda kell felszerelni. Sőt, a csőtermosztátot finom hangolni, szabályozni is lehet a „tekerő” burkolata alatt. Hogy a csőtermosztátok törését sikerüljön elkerülni, ehhez is jó szolgálatot nyújthat a konvektorvezérlő szerkezet.

A vezérlő működése Hogyan is működik a konvektorvezérlő? A 10x10 centiméteres modul működési elve igen egyszerű, a szobatermosztáton beállított időszaknak és hőmérsékletnek megfelelően a gázkonvektor csőtermosztátján keresztül képes a gázkonvektort ki-bekapcsolni, így annak működése programozhatóvá válik.Használatával megelőzhető a túlfűtés, a szobák hőmérséklete pedig pontosan beállítható, nincs szükség a konvektor állandó állítgatására. A vezérlő az összes létező gázkonvektorral kompatibilis, ezért a beszerelését bárki el tudja végezni, nem igényel engedélyt és felülvizsgálatot sem. A felszerelés során mindössze a vezérlőhöz kell csatlakoztatni a konvektor csőtermosztátját, össze kell kötni egy kéteres vezetékkel a digitális szobatermosztátot és a vezérlőt, majd be kell állítani a kívánt hőmérsékletre az eszközt. A korszerű eszköz felfűti a konvektor csőtermosztátját nagyjából 33 °C-ra, emiatt a gázkonvektor leáll. Amikor a helyiség hőmérséklete a szobatermosztáton beállított érték alá csökken, a termosztát parancsára a vezérlő lekapcsolja a fűtést a csőtermosztátról, ennek hatására az lehűl kb. 31 °C-ra,így elindul a fűtés. Ha a helyiség hőmérséklete eléri a szobatermosztáton beállított értéket, a termosztát parancsára a vezérlő újra kb. 33 °C-ra fűti a csőtermosztátot, így a fűtés leáll.

Régi konvektornál is megoldás

A régi típusú konvektorok egyik legfőbb problémája, hogy nem lehet őket alacsony teljesítményen működtetni, mert rossz szabályozással rendelkeznek. A korszerűtlen konvektoros szobákban két állapot lehetséges, vagy izzadnak, vagy megfagynak a lakók. Ha a szabályozót letekerjük a névleges teljesítmény 20-30 százalékára, a konvektor égője már nem tud stabilan égni, hol belobban, hol elalszik a láng. Ez azt jelenti, hogy 5000 ppm szén-monoxidot gyárt a készülék, amely mennyiség néhány perc után is eszméletvesztést, halált okozhat. A magas szén-monoxid-koncentráció nem a szobában, hanem az ablak alatt, a parapetes kivezetéseknél jelenik meg. Ha egy társasházban több ilyen régi konvektor üzemel egyidejűleg, akkor az épület homlokzata előtt kialakul egy szén-monoxid-függöny, mely megfelelő műszerrel kimérhető. Szellőztetés esetén a szobába is bejuthat a veszélyes gáz. Ezen a problémán is segíthet a konvektorvezérlő, és így gazdaságosabban működtethető lesz a tüzelőberendezés.

Új típusú készülékek

A konvektorok szabályozhatósága fontos probléma. Az új, 2018. január 1-je után is forgalomba hozható, felszerelhető készülékek már korszerű szabályozással rendelkeznek. A gázkonvektorokba beépített mechanikus hőmérséklet-szabályzók helyett elektromos szerkezeteket, heti programozású szobatermosztátot építenek be, vagy ablaknyitás-érzékelőket, távirányítókat, jelenlét-érzékelőket alkalmaznak. A programozható gázkonvektorok (amerikai rendszerűnek nevezhető) programozható termosztátjának két elektromos kimenete van. Az első fokozatban a csökkentett teljesítményt, második fokozatban pedig a teljes teljesítményt kapcsolja be. Így megőrizzük annak előnyeit, hogy a készülékek a gyújtóégő és a csökkentett teljesítmény között kapcsolgatnak, és a készülékek csak nagy hidegben kapcsolnak a legnagyobb fokozatra, azt követően, hogy előtte hosszabb ideig csökkentett teljesítménnyel üzemeltek. A gázkonvektorokat úgy méretezik, hogy a használatuk idejének döntő részében csökkentett terhelésen üzemeljenek.

Elsősorban tehát a régi típusú konvektoroknál lehet nagy segítség a konvektorvezérlő. Jó megoldás lehet a lakásaikat külföldieknek kiadó tulajdonosoknak, mert így a vendégeknek nem kell hozzányúlniuk a számukra ismeretlen berendezésekhez, és egyértelművé válik a hőmérséklet beállítása is a laikus felhasználónak.

Forrás: e-gépész.hu